Átadták a zeneművészet kategória Junior Prima díjait

A magyar zenei élet kiválóságaiból álló zsűri hatodik alkalommal választotta ki a harminc év alatti fiatal művészek köréből azokat, akik a jók között is a legjobbak. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. által támogatott magyar zeneművészet kategória Junior Prima díjait idén is tizen vehették át. 2018. november 13., kedd



Junior Prima díjban részesült az Angelica Leánykar, Bencze Csaba harsonaművész, Kohán István klarinétművész, Lebhardt Dániel zongoraművész, Nyári László hegedűművész, Solti Árpád zeneszerző, Szabó Ildikó gordonkaművész, Tálas Áron jazz zongoraművész, Tóka Ágoston orgonaművész és Tóth Balázs trombitaművész.

A frissen felújított Zeneakadémián tartott ünnepélyes díjátadón Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója méltatta a fiatal tehetségeket. „Legjobbnak lenni nem csupán egy élet munkáját és tapasztalatait felhalmozó ember kiváltsága. Kiemelkedni már korán, különleges tehetséggel is lehet, amelyet szorgalmasan ápolva, a tudást fejlesztve később a jövőt formáló erővé érhet a jól használt adottság”– mondta köszöntőjében a társaság vezetője.

A díjazottak kiválasztása a magyar zeneoktatás magas színvonalának és a sok kiváló fiatal művésznek köszönhetően minden évben komoly, felelősségteljes döntést igényel. A zsűri ezért olyan hiteles és elismert szaktekintélyekből áll, mint dr. Batta András, az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztos, Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Devich János Liszt-díjas, érdemes gordonkaművész, Fekete Gyula Erkel-díjas zeneszerző, Binder Károly Erkel-díjas zongoraművész, zeneszerző, az Egyetem jazz tanszékének vezetője, Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-, Prima és Junior Prima Díjas zongoraművész, Baráti Kristóf Junior Prima Díjas hegedűművész, valamint Jakobi László gordonkaművész, az MVM Koncertek hangversenyrendezője.

„Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy támogassuk azokat, akik tudásukkal, tehetségükkel gazdagítják az országot, akik a legtöbbet tették, teszik és tehetik az ország gazdasági és kulturális fejlődéséért. Mert ahogy mindennapi működésünk során, úgy mecénásként is az értékteremtést, értékeink megőrzését, terjesztését tartjuk küldetésünknek” – mondta Felkai György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kommunikációs igazgatója. „Hatodik éve ünnepeljük azokat a fiatalművészeket, akik korábban talán előbb lehettek világhírűek, mint idehaza ismertek és elismertek. Célunk mégis az kell legyen, hogy itthon alkossanak, és a hazai közönség is láthassa-hallhassa őket.”

Képgalériánk az eseményről
Lap tetejére