Bánsági Ildikó

színművésznő 2014. - Prima (Magyar színház- és filmművészet kategóriában)

A Színiakadémia elvégzése után 1972-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, de játszott már a József Attila Színházban, tagja volt Vígszínháznak, a Nemzeti Színháznak, a Művész Színháznak, illetve a Thália Társaságnak, a Kelemen László Színkörnek és az Új Színháznak. Játszott a Szigligeti Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban és a Budaörsi Játékszínben is. 2013-tól ismét a Nemzeti Színház tagja. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő alakította már Ilmát a Csongor és Tündében, Belisát a Tudós nőkben, Elmirát a Tartuffe-ben. Játszott Shakespeare darabokban – A makrancos hölgyben, a Sok hűhó semmiértben és a III. Richardban –, Nádas Péter Találkozás és Németh László Bodnárné című művében, de számos játékfilmben is szerepelt, mint például a Csók, anyu, a Bizalom, a Mephisto, a Kék Duna keringő, a Magyar Vándor vagy a Szabadság, Szerelem.  Továbbá a hangját kölcsönözte már olyan színésznőknek, mint Kirstie Alley, Helen Mirren vagy Meryl Streep.