Andorai Péter

színművész 2016. - Prima (Magyar színház- és filmművészet kategóriában)

Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze. 1972–1976 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanulója volt. Friss diplomával a zsebében a Nemzeti Színház társulatához került, de pár hónap múlva visszatért Kecskemétre, ahol a főiskola előtt segédszínészként játszott. A budapesti Várszínházba Ruszt József hívta 1978-ban, majd annak megszűnte után, 1980-ban a Magyar Filmgyártó Vállalathoz (Mafilm) szerződött. Tagja volt a József Attila Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a Pécsi Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház társulatának, majd szabadúszóként dolgozott. 2003-tól ismét a József Attila Színházban játszott. Az elmúlt évtizedekben több mint húsz játékfilm és közel félszáz tévéprodukció fő-, illetve mellékszereplője volt. Olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Mephisto, a Bizalom, az Egymásra nézve, a Redl ezredes, a Csók, Anyu, a Hajnali háztetők, az Eldorádó, A legényanya, a Roncsfilm, A napfény íze, A temetetlen halott, A Nap utcai fiúk, a Simon mágus, Az ajtó, a Falfúró, a Nem érsz a halálodig, vagy a Csinibaba.