Antal Mátyás

fuvolaművész, karmester 2017. - Prima (Magyar zeneművészet kategóriában)

1970-ben a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián karnagyi és fuvolaművészi diplomát szerzett, majd a Brüsszeli Királyi Zeneakadémián folytatott karmesteri tanulmányokat. 22 éves korában a Magyar Állami Hangversenyzenekar fuvolistája lett és ezzel párhuzamosan kezdődött el karmesteri pályája is. Dolgozott a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál, a Székesfehérvári Szimfonikus Zenekarnál. 1984-2002 vezette a Budapesti Kórust, 1990-től 26 éven át a Nemzeti Filharmonikusoknál a Nemzeti Énekkar karigazgatója volt. Karmesterként Európa szinte valamennyi országában, Kínában és Japánban is szerepelt, és több lemez-, ill. cd-felvételt készített, nevéhez száznál is több új magyar mű ősbemutatója fűződik. Művészi munkája elismeréseképpen Liszt-díjat és Bartók-Pásztory díjat kapott, valamint a Magyar Érdemrend Lovagkereszt és Tisztikereszt kitüntetéseket is megkapta.