Földi Imre

olimpiai bajnok súlyemelő, edző 2016. - Prima Primissima (Magyar sport kategóriában)

A „Nemzet Sportolója” címmel kitüntetett olimpiai bajnok súlyemelő, edző az ötvenes évek közepén került a Tatabányai Bányász Sport Club Súlyemelő szakosztályához. 1959-ben Varsóban a világbajnokságon mutatkozott be, ahol azonnal bronzérmet nyert. A magyar válogatottban 1977-ig szerepelt. Első magyar bajnokságát 1957-ben, az utolsót, a tizennyolcadikat, 1976-ban nyerte. Az évek során bebizonyította, hogy nemcsak a honi, de az egyetemes súlyemelés egyik legnagyobb alakja, aki – sportágában páratlan módon – öt olimpián képviselte Magyarországot. Első olimpiáján 1960-ban Rómában hatodik, majd 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóban ezüstérmes lett. Münchenben valóra vált az álma, és megnyerte a magyar súlyemelősport első olimpiai bajnokságát az 56 kg-os súlycsoportban, világcsúccsal. Montrealban 1976-ban ötödik helyezést ért el és ekkor elbúcsúzott az olimpiai játékoktól. A versenyzéstől 1978-ban vonult vissza. Mindvégig kitartott szeretett klubja és városa, Tatabánya mellett. 2005.-ben az elmúlt 100 év legjobb súlyemelőjévé választották. 2009-ben a felújított tatabányai sportcsarnokot róla nevezték el és nevét viseli az önkormányzat által alapított kiváló helyi tehetségeket támogató sportösztöndíj is.