Bejelentették a 2013. évi Primákat

Dr. Csányi Sándor, az új Kuratórium elnöke sajtótájékoztató keretében jelentette be a 2013. évi Primákat, s beszélt a Prima Primissima megújulásáról is. A díjat ettől az évtől főtámogatóként OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább. 2019. október 19., szombat



A Prima Primissima Díjra idén 483 jelölés érkezett. Jelölteket a VOSZ megyei és szekcióelnökei, a Szakmai Testületek tagjai, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai, az elmúlt év Primissimái, illetve az egyes kategóriákban a kategóriák érdekvédelmi, szakmai és civil szervezetei állíthattak. A beérkezett jelölésekből az egyes kategóriák Szakmai Testületei legfeljebb tíz jelöltet választottak ki, akik közül a Kuratórium tagjai titkos szavazással kategóriánként 3-3 Primát választottak.
A tíz kategória harminc jelöltje közül egy-egy Primissimát választanak majd a 2013. december 6-án megrendezendő Gálaest napján. A Primák ettől az évtől – az eddigi 3 millió forint helyett – fejenként 5 millió forint, míg a Primissima-díjasok 15 millió forint díjazásban részesülnek, és megkapják a Prima Primissima megújulásának részeként, alkotói pályázat keretében kiválasztott kisplasztikát, BOLDI szobrászművész alkotását.

A díj életében elindult új időszámítás nem csupán a külsőségekben nyilvánul meg. „Nehéz időkben különösen fontos a minőségi teljesítmény, a példaértékű emberi és szakmai elhivatottság elismerése, a példaképek kiemelése. A Prima Primissima tíz éve ennek a küldetésnek a következetes képviselője. Idéntől sok mindenben változik a díj, megújul, de van, ami változatlan marad- a Prima Primissima továbbra is a kiemelkedő teljesítmények méltó elismerése” – mondta el Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Kuratóriumának elnöke.

A bejelentést követő, a jelöltek és munkásságuk megismertetésére szánt időszakban a közönség SMS-ben szavazhat majd kedvenc Prima-díjasára, hiszen idén is átadják a Közönségdíjat, amelyet a 30 díjazott közül egy jelölt nyer el. A Közönségdíjas 15 millió forint díjazásban részesül. A szavazók között a Pappas Autó Magyarország Kft. és a Mercedes Benz Hungária Kft. által felajánlott Mercedes A-osztály gépkocsit sorsol ki a Prima Primissima Alapítvány.

A 2013. évi Primák, kategóriánként:

1.Magyar irodalom kategória
Lackfi János – író, költő
Szalay Károly – író, történész
Vathy Zsuzsa – író, prózaíró, újságíró

2. Magyar színház- és filmművészet kategória
Eszenyi Enikő – a Vígszínház igazgatója, rendező, színművésznő
Mészáros Márta – filmrendező
Molnár Piroska – színművésznő

3. Magyar képzőművészet kategória
Nádler István – festőművész
Orosz István - grafikusművész 
Vinczellér Imre – festőművész
 
4. Magyar tudomány kategória
Dr. Bor Zsolt – lézerfizikus, egyetemi tanár
Dr. Erdei Anna – immunológus, egyetemi tanár
Dr. Freund Tamás – neurobiológus, egyetemi tanár

5. Magyar oktatás és köznevelés kategória
Dr. Bagdy Emőke – klinikai szakpszichológus, professzor emeritus
Nemzetközi Pető Intézet
Pál Ferenc – mentálhigiénés szakember, pap

6.Magyar építészet és építőművészet kategória
Dr. Bachman Zoltán – építész
Golda János – építész
Karácsony Tamás DLA – építész

7.Magyar sajtó kategória
Gundel Takács Gábor – műsorvezető
Inforádió
Novotny Zoltán – sportújságíró

8.Magyar sport kategória
Darnyi Tamás – olimpiai bajnok úszó
Jónyer István – világbajnok asztaliteniszező
Szekeres Pál – paralimpikon magyar tőr- és kardvívó

9. Magyar népművészet és közművelődés kategória
Dr. Hoppál Mihály – néprajzkutató
Kiss Ferenc – népzenész, zeneszerző
Petrás Mária – népdalénekes, keramikus

10.Magyar zeneművészet kategória
Amadinda ütőegyüttes
Marton Éva – operaénekes, egyetemi tanár
Snétberger Ferenc – gitárművész

Képgalériánk a sajtótájékoztatóról 
Lap tetejére