Dr. Szász Domokos

professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 2019. - (Magyar tudomány kategóriában)

1964-ben szerzett diplomát az ELTE TTK matematikus szakán. Legrangosabb hazai és nemzetközi egyetemeken oktató és kutató, Széchenyi díjas, az MTA és az Academia Europaea tagja. 1971-től az MTA Matematikai Kutatóintézet munkatársa, 1993-tól 3 évig igazgatója. 1999-ben a Budapesti Műszaki Egyetemre hívták a Matematikai Intézet igazgatójává. Kiemelkedő kutatási eredményeket ért el a dinamikai rendszerek, a valószínűségszámítás és a statisztikus fizika területein. A tudományos utánpótlás-nevelésben végzett magas színvonalú oktatói, és a tudományszervezés több területére kiterjedő irányítói munkájáért Magyar Érdemrend középkeresztje elismerést vehette át 2018-ban.